Három Békés megyéből képeket küldő fotóst is díjjal jutalmazott az Ezerarcú kór – az SM betegek ezer arca című fotópályázat zsűrije. Emellett a Békés megyei egyesület nyerte el a legjobban mozgósító, legtöbb fotóst részvételre ösztönző egyesületnek járó támogatást is.

77 pályázó, több mint 330 fotón keresztül igyekezett megfogalmazni és megmutatni az SM betegek ezer arcát a tavasszal meghirdetett, majd az SM világnapján díjátadóval és szabadtéri kiállítással zárult fotópályázat keretében. A szervezők arra biztatták a hobbi és profi fotósokat: minél több szemszögből közelítsék meg az SM-et és igyekezzenek ábrázolni mindazt a küzdelmet, kihívást és természetesen a boldog pillanatokat is, amelyekkel az SM betegek a mindennapok során szembesülnek.

Az SM világnapján a fővárosi Erzsébet téren megrendezett, egész napos szabadtéri kiállításra a legjobban sikerült felvételekből válogatták össze a csaknem 80 fotót számláló anyagot. A kiállítás anyaga többször használható: a tablókat később SM rendezvényeken, civil programokon is bemutatják, hogy azok is végignézhessék a kiállítást, akik a világnapi rendezvényen nem tudtak részt venni.

Ahogyan a profi-félprofi, úgy az amatőr kategóriában sem állított fel sorrendet a zsűri. Az amatőrök között nyolc indulót emeltek ki a mezőnyből, akiket 25-25 ezer forintos díjjal honoráltak. A díjazottak között volt három Békés megyei hobbifotós is: Herczeg János László, Jónás Károly és Lőrincz Attila.

A kiírók külön díjjal jutalmazták azokat a megyei SM szervezeteket, amelyek a legeredményesebben mozgósították tagjaikat, pártolóikat és a környezetükben élő fotósokat. Miután a megyei egyesületi összehasonlítás szerint Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Bács-Kiskun megyéből érkezett a legtöbb pályázat, így ezek a szervezetek külön egyesületi támogatásban is részesültek.

A díjazott munkák és a pályázatra érkezett összes fotó is hamarosan elérhető lesz az SM Betegek Országos Egyesületének honlapján.