Az SM Világnapját világszerte május utolsó szerdáján rendezik meg: ezen a napon pontban déli 12 órakor a remény színes léggömbjeit engedik a magasba a betegek, s a velük szolidaritást vállalók. Idén május 30-án kap a megszokottnál nagyobb hangsúlyt és figyelmet a sclerosis multiplex betegség.

Magyarország 2012-ben immár negyedik alkalommal csatlakozik a nemzetközi kezdeményezéshez, hogy a hazai programokkal felhívja a közvélemény figyelmét a betegségre és a betegek mindennapi küzdelmeire. A Békés megyei világnapi programot ezúttal Mezőhegyesen, a Békás tó partján rendezik meg.

A 2012. május 30-án 11.30-kor kezdődő ünnepségen a köszöntők elhangzása után a Békés megyei SM egyesület vezetői kitüntetéseket adnak át a szervezet munkáját segítő civileknek és szakembereknek. Délben a remény jelképeként tucatnyi SM világnapi léggömböt eresztenek magasba a résztvevők, amellyel a betegséggel együtt élők iránti szolidaritásukat is kifejezik. A hivatalos program mellett szabadtéri piknikre és zenés műsor is várja a világnapi rendezvény résztvevőit, amelyre mindenkit szeretettel invitálnak a szervezők.

Békés megyében második alkalommal rendeznek ünnepséget: 2011-ben az SM Világnapján betegek, családtagok, civil segítők, helyi civil szervezetek és helyiek sokasága csatlakozott május 25-én Gyulán a megyei SM egyesülethez, hogy közösen hívják fel a figyelmet a betegséggel élőkre és törekvéseikre.

A mezőhegyesi rendezvényen kívül a megyei SM egyesületek és az országos SM alapítvány szervezésében az ország egyéb pontjain és a fővárosban is megünneplik az SM Világnapját.

A Békés megyei világnapi rendezvény meghívója innen tölthető le.

Nézze meg képtárunkban a 2011-es gyulai, valamint a 2010-es és 2009-es fővárosi világnapi rendezvényeken készült fotókat is!