Ápolók nélkül ellehetetlenülne a gyógyítás: köszönet illet mindenkit, aki nap mint nap a betegek ápolásának fizikailag és lelkileg sem könnyű terhét felvállalva segíti a kórházakban, rendelőkben, szociális intézményekben a rászorulókat. Február 19-én ünnepeljük a Magyar Ápolók Napját.

 

Betegek és hozzátartozók látják nap mint nap az ápolók nehéz és felelősségteljes munkáját. Orvosok tapasztalják meg, hogy legyen szó akár nappali, akár éjszakai műszakokról, milyen sok múlik az ápolókon, akik a nehéz fizikai és lelki megterhelést, járványhelyzetben akár a fertőzésveszélyt is felvállalva végzik munkájukat a betegek állapotának, életminőségének javításáért. A Magyar Ápolók Napján a Békés Megyei Ápolók Egészségéért Alapítvány nemcsak a Békés megyei, hanem az országban dolgozó valamennyi ápoló munkájára szeretné ráirányítani a figyelmet. Hangsúlyozzák: nagyon fontos, hogy miközben az ápolók a betegek egészségéért dolgoznak, eközben a saját maguk egészségére is odafigyeljenek, vegyenek részt a szűréseken, legyen lehetőségük testileg és lelkileg feltöltődni. Az ápolók egészségének megőrzése a saját családjaik mellett a társadalomnak is érdeke.

Az 1848-49-es szabadságharc tábori kórházainak főápolónőjeként dolgozó, az első katonakórházakat megszervező, a sebesült katonák ápolására a világ figyelmét felhívó Kossuth Zsuzsanna születésének évfordulóját, február 19-ét 2014-ben nyilvánította az Országgyűlés a Magyar Ápolók Napjává. Az ápolók számára ez a nap is munkával telik, ne csak ezen az ünnepnapon, hanem a szürke hétköznapokon is gondoljunk rájuk megbecsüléssel.